Nincs engedélyezve a javascript.
A tengermenti magyarok csodája
A tengermenti magyarok csodája
Magyar falu a Fekete-tenger partján
2016. október 9.

Álltam a Fekete-tenger partján, mellettem idős bácsi a halászhálóját csomózta. Néztem a napot, a hullámzó tengert, a csíkos napernyőket és egyszerűen nem hittem el az egészet. Pedig néhány dokumentumfoszlány és egy töredékes levél pontosan ide vezetett: a Fekete-tenger partjára, Konstancától pár kilométerre, a híres mamaiai plázsra. Ha igaz a szinte ismeretlen legenda, akkor alig pár percre a napernyőktől és a halászoktól, alig néhány kilométerre a halászó bácsitól és feleségétől áll egy falu, amelynek lakói magyarok.

Amikor felhívtam Románia akkori miniszterelnök-helyettesét, Kelemen Hunort, akkor a politikus hosszú másodpercekig hallgatott.

- Az lehetetlen! - mondta a miniszterelnök-helyettes, aki bár hallott a nem nyugat, hanem kelet felé indul magyarokról, de hogy még ma is együtt lennének? Nos, ezt elképzelhetetlennek tartotta.

Szerencsémre azért elküldte velünk a főtanácsosát, hátha... És most itt álltunk a HÁTHA mellett...

Egyre közelebb a csodához
A magyarok temploma
Vujity Tvrtko

Egyre közelebb a csodához

Amikor ráfordultunk a Lumina községben található Oituzhoz vezető bekötőútra, egyre hevesebben vert a szívünk. Amikor elértük az aprócska falu kukoricatáblák szegélyezte temetőjét, lélegzetünket visszatartva szálltunk ki a kocsinkból. a neveket akartuk látni. A neveket a fejfákon.

A nevek elrománosított magyar nevek voltak: Illies Maria, Illies Mihai, Pal Miahai. A fejfák mögött pedig ott magasodott egy templom. A térség egyetlen katolikus templomának tornya.

Szamaras szekér közeledett, bakján szalmakalapos férfi ült. Mielőtt megszólítottam, fejemben lepörögtek az elmúlt idők eseményei.

Még Budapesten ültem egy kávézó teraszán és egy gyönyörűséges lánnyal beszélgettem, aki egy különös történetről mesélt nekem...

Kicsit elcsángáltunk...
Diósi Felícia

Kicsit elcsángáltunk...

- Amikor anyukám mesélt, majd' kiejtettem a kakaós bögrét a kezemből - kezdte a gyönyörűséges lány, majd folytatta.- Mi a Bákó megyében található Lujzikalagorból valók vagyunk. Csángók. Az I. világháború után, amit a mieink első nagy verekedésnek mondanak, a családok egy része elindult Magyarországra. De volt pár szekér, amely a tenger felé vette az irányt. Ilyen a mi csángó népünk, picit elcsángáltunk. De sosem gondoltam volna, hogy ők ott a tenger partján még 100 év múlva is együtt vannak...

Mi az, hogy együtt vannak?! Csodálatosan beszélnek magyarul úgy, hogy közülük senki sem járt még "magyarföldön".

- Az első nagy verekedés után jött apukó! - mondta egyikük.

- Az embervel meg a kölkökvel beszélek magyarul - mondta másikuk.

- Milyen szépen beszél magyarul - dicsért meg a falualapító unokája, Cumpó Veronika, én meg majdnem lefordultam a székről a meghatódottságtól.

- Nagy a szégyülésem a melegségben - panaszkodott Ádám Antal.

- Janos Kirikes - mutatkozott be a szamaras szekeret vezető Kerekes János.

A kamera forgott, jegyzeteim készültek. Tudtam, hogy ez lesz az egyik legszebb fejezetem. A könyvemben is. Az életemben is.

Tvrtko a székely
Már akkor is fotómasinával

Tvrtko a székely

Kicsi voltam még, alig hat éves. Drága "kispesti nagymamám" fotómasinát vásárolt nekem. Onnantól nem volt megállás. Lefényképeztem a fákat, a virágokat, a buszt, a pécsi főtere, fotóztam apukámat, a galambokat, egyszóval mindent.

1986 borús napján nagymama meghalt. Kispesten temették el, hiszen Ő volt a "kispesti nagymama".

Negyed századdal később megtudtam, hogy valójában nem is Kispesten született és eredetileg nem is Kapus Máriának hívták, hanem Réthi Máriának, aki Ozsdolán született, az ezeréves határon, Kovászna megye keleti csücskében. Sosem mesélt erről. Hosszú kutatás után találtam rá az adatokra, az anyakönyvre, sosem látott rokonaimra. Amikor odaértem egy magyar könyvtárral, ünnepség várt. Ám az igazi ünnepség a szívemben volt. A horvát fiú, aki horvátul beszél anyukájával és gyermekéhez is így szól, Vujity Tvrtko a neve és horvát a kedvenc étele, zenéje, mindene, szóval ez a fiú egy maroknyit székely is!

Akkor azt hittem, az ezeréves határtól, a legutolsó falutól keletre már nem nagyon lehetnek magyarok. erre tessék...

A csodák könyve
Kattints a képre a részletekért
Megnézem

A csodák könyve

Álltam a tenger partján és éreztem, ez most valami isteni csoda. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó nagyobb filmem, ezért előre eldöntöttem, hogy a legutolsó vasárnap esti Naplóban mutatom majd be. Később, amikor megmutattam a tengermenti magyarokról szóló igaz mesét, éreztem, hogy hatalmas az erő. Tudjátok, én nem nézegettem soha a nézettségi grafikonokat, de ezúttal elállta a szavam. Egy kereskedelmi tévé műsorának az egész év során (!) magasan a legnézettebb műsorperce az volt, amikor egy nagyon idős néni a kamerába mondja:

"Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, áldott legyen a te neved..."

Tudtam, hogy ezt az isteni csodát, a tengerparti magyarok történetét, minden titkával együtt egyszer el kell mesélnem, úgy, ahogy azt még a tévében sem láthattátok. Nem véletlenül most, vasárnap este, a hajdani Napló napján teszem közzé ezt az írást. Aki szerette azt a műsort, esetleg kedvelte történeteimet, aki szeretné megmutatni párjának, gyermekének, szerettének, hogy milyen az igazi magyarságtudat, aki szeretne részt venni egy lebilincselő kalandban, az olvassal el a "Túl minden határon-t". Mondom ezt úgy, hogy egy kedves fejezetről írtam, az IGAZI NAGY TITKOK MÉG CSAK MOST KÖVETKEZNEK!


(a "Túl minden határon" ma ((2016.10.09, vasárnap éjfélig extra kedvezménnyel előrendelhető. Előrendelésért kattints a borítóra)

Hozzászólások

2016. október 9. 19:37
Én is meglátogattam a falut szeptember 15-én, kb. egy félorát töltöttem ott és láttam az új templomukat is, éppen ünnepi mise volt.